BEMUTATKOZÁS

Balaskó Zsolt vagyok, építész. Lendva mellett nevelkedtem, Szlovéniában. Egyetemi tanulmányaimat Szlovéniában, Mariborban kezdtem, majd az alapképzés után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejeztem be a mesterképzést. 

A diploma megszerzése után Pécsre költöztem, ahol egy helyi építésziroda indított el utamon. 2018-ban megszereztem a magyar, majd 2019-ben a szlovén tervezői jogosultságot.

Munkáim során foglalkoztam a lakóépületektől kezdve többlakásos társasházakig. Emellett szép számban vettem részt mezőgazdasági, ipari épületek tervezésben, valamint középületek, szakrális és védett épületek tervezésében is egyaránt. 

Amióta a pályára léptem, foglalkoztat az építészet és a hely szellemének kapcsolata. Új helyeken járva tudat alatt mindig azt figyeltem, van-e jellemzője az adott területnek, van-e valami, ami meghatározza a természetes és épített környezetet. Van-e valamilyen egység, egy közös pont az egészben, amely alakította, meghatározta a létrejöttét. Nagyon érdekesnek találom ezen közös pontok megtalálását, felismerését, megragadását, valamint átültetését a jelenkori igényekbe, a jelenkori elvárásokba, ami egy új, környezettudatos, mégis helyi épített jövőt teremt a meglévőségek tisztelete, megőrzése, és a hozzájuk való alkalmazkodás mellett.

TANULMÁNYOK ÉS SZAKMAI TAPASZTALAT

  • 2009-2012 Maribori Egyetem - Építőmérnöki Kar Építészmérnöki Szak, BSc diploma

  • 2012-2013 Erasmus cserediák kapcsolat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán

  • 2013-2014 cserediák program a Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottsága által a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán

  • 2014-2015 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Építészmérnöki Kar, MSc diploma

  • 2015-2020 Gáterv Építésziroda Kft, Pécs, építész munkatárs

  • 2018 - saját vállalkozás

  • 2020-2022 Atrij Gradbeni inženiring d.o.o., Odranci (Szlovénia), építész tervező

  • 2022 - saját válallkozás

ELISMERÉSEK

  • 2014-2015 Tudományos Diákköri Konferencia 1. helyezés Polányi Judittal közösen a "Köztér rehabilitációk hatása a közterek hatására" c. pályaművel

  • 2019 Díjazott családi ház terve a Nemzeti Mintaterv Katalógus 2020 adatbázisának kiépítésére kiírt országos ötletpályázaton